Sajtómegjelenések



„A jövő veled kezdődik!”
Hatalmas érdeklődés mellett kerül megrendezésre az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő Kárpát-medencei döntője 2018. március 24-én
– sajtóközlemény –

12 csapat részvételével kerül megrendezésre jövő héten az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő. A Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében hirdetett versenyre rekord számú, 126 csapat nevezett be, és kiemelkedő, több százezres közösségi média eléréssel zajlott a csapatok felkészülése. A már hagyományosnak tekinthető verseny fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, védnöke Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

A verseny háttere és küldetése

A vetélkedő másodszor kerül megrendezésre, először 2013-ban szervezte meg nagy sikerrel a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Akkor 110 csapat jelentkezett az országból és határon túlról is. Négy év elteltével ismét igény mutatkozott, hogy az új középiskolás generáció számára is meghirdetésre kerüljön a már hagyományosnak tekinthető vetélkedő. A Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat által meghirdetett „Szociális Mikrofinanszírozás éve 2017” programosorozatnak is egyik kiemelkedő eseménye a vetélkedő.

A Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat a hazai non-profit mikrohitelezési és vállalkozásfejlesztési szféra legfontosabb szervezete, 24 tagja közt képviseltetik magukat a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok. A Hálózat konzorciumvezető partnere a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mely 26 éves működése során kiemelkedő, nemzetközileg is elismert eredményeket ért el a kezdő és mikrovállalkozások finanszírozásában, fejlesztésében.

A kreativitás és ötletesség fontosabb, mint a lexikális tudás

A 2017. november 30-ai nevezési határidőig 126 csapat regisztrált a www.diakvallalkozo.hu oldalon, ami – a felkészítő tanárokkal együtt – 600 érintett főt jelent. Külön kiemelendő, hogy 27 határon túli csapat is nevezett a versenyre. Az indulási feltételek egyszerűek voltak: középiskolák (szakközépiskolák, szakgimnáziumok és gimnáziumok egyaránt) 9-12. évfolyamos tanulói vehetnek részt a versenyen, négyfős csapatot alkotva. A csapatnak létre kell hoznia egy képzeletbeli vállalkozást, egy életképes üzleti ötlettel.

A sok ötletes csapatnévből látszik, hogy kreativitásból nincs hiány a versenyen: GépAce; Pénz-Sztár; Csibeész; Két ész, két szép, TŐZS-DEmentorok – csak néhány példa a regisztrált csapatok közül.

A csapatok több mint fele a szolgáltatási szektorban képzelte el vállalkozása működését, harmaduk ipari területet választott, de akadnak jelenkezők az idegenforgalmi és kereskedelmi területen is.

Rendkívüli népszerűség – Százezres közösségi média elérés

A versenyre való felkészülés folyamatában sokat segítettek a www.diakvallalkozo.hu oldalon és a közösségi médiában közzétett információs videók. A szervezők igen eredményesek voltak a középiskolások megszólításában az általuk leginkább használt csatornákon és alkalmazásokon, ezt igazolják az elérési adatok. Az információs videók közel 200 000 közösségi média elérést váltottak ki, több mint 100 000 videó megtekintés és több mint 1 000 kedvelés mellett.
Az első fordulóra bemutatkozó videókat és üzleti tervet kellett küldeni (csapat bemutatkozó videója, vállalkozás image filmje és reklám videója), melyeket egy szakértő zsűri bírált el, és kiválasztotta a legjobb üzleti ötleteket olyan értékelési szempontok alapján, mint például megvalósíthatóság, kidolgozottság és nyereségesség. A döntő 11 résztvevőjét régiónkénti összesítés szerint választotta ki a zsűri úgy, hogy az arányok a régiónként beadott pályázatok arányát tükrözték, plusz 1 csapatnak lehetősége volt közönségszavazás alapján bejutni a döntőbe. A közönségszavazáson 1 hét alatt közel 20 000 szavazat érkezett be a közönségszavazásra bocsátott pályázatokra.

Adatok a versenyre való nevezésről

• 126 csapat regisztrált
• 27 csapat határon túlról
• Több, mint 600 résztvevő közvetlenül érintett
• www.diakvallalkozo.hu: Közel 10 000 oldal látogatás
• RVA Group közösségi média: 1 nyereményjáték, 4 kreatív videó, 15 kreatív kampány
• Közel 200 000 elérés
• Több mint 10 000 videó végignézés
• Több mint 1000 kedvelés
• Több mint 100 megosztás

A döntő: játékos vetélkedő

A döntő 2018. március 24-én, délelőtt 10 órakor kerül megrendezésre az AQUINCUM HOTEL BUDAPEST-ben. A csapatok többféle szituációban fogják összemérni tudásukat, a feladatok gyakorlatorientáltak és játékosak lesznek.
Az országos döntő zsűrijének elnöke: Prof. Dr. Csath Magdolna közgazdász, az MTA doktora, az NKE kutatóprofesszora.
További zsűritagok:
• Bartal Tamás, Miniszterelnökség, Kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár, védnök;
• Marczinkó Zoltán, vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium;
• Dr. habil Nyikos Györgyi nemzetközi rektorhelyettes, egyetemi docens, Államháztartástani és Pénzügyi Jogi Intézet intézetvezetője, Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE);
• Dr. habil Papp-Váry Árpád általános rektorhelyettes, Budapesti Metropolitan Egyetem;
• Szekfü Tibor okl. mérnök közgazdász, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke.

A felkészüléshez a szervezők a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által kidolgozott, e-learning formában is elsajátítható „Vállalkozási Ismeretek” kurzust ajánlják. Mindemellett a szervezők hangsúlyozzák, hogy a versenyen nem a tankönyvekből elsajátítható tudás mérettetik meg, hanem olyan – az üzleti életben elengedhetetlen – készségek, mint kreativitás, csapatmunka, tárgyalástechnika és nem utolsósorban a marketinges „véna”.

Értékes nyeremények

A verseny főbb támogatói a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a szervező, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat konzorciumvezető szervezete a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Nekik és a verseny további támogatónak köszönhetően az idei év díjai a következőek lesznek:
• 1.díj 5 db ASUS X405UQ-BV241 típusú Laptop (1 felkészítő tanár + 4 csapattag részére)
• 2.díj 5 db Huawei P10 Lite Dual-Sim fekete okostelefon
• 3.díj 5 db Huawei MediaPad T3 10″ 16GB LTE szürke tablet
melyek kiegészülnek a fennmaradó 9 döntős csapat számára biztosított 45 db JBL Flip 3 típusú hordozható hangszóró tárgynyereményekkel.

De nem csak a döntősök nyerhetnek! A támogatók valamennyi regisztrált résztvevő között kategóriagyőzteseket hirdetnek, és különdíjakat (csapatonként 5 db JBL E40 BT fekete Bluetooth fejhallgatót) adnak át a döntő ünnepélyes díjkiosztójának helyszínén és időpontjában.


Pénz7 – Pénzügyi és Vállalkozói Témahét – interjú Bartal Tamás helyettes államtitkárral és Vitárius Balázs igazgatóhelyettessel:


Sajtótájékoztató a Miniszterelnökségen:

Megjelenés az M1 Híradóban és a Kossuth Rádióban (7:33-tól):
https://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1500-2017-11-24-i-adas/

Megjelenés Magyarország Kormánya oldalán:
http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/kozigazgatasi-allamtitkar/hirek/november-vegeig-lehet-jelentkezni-az-orszagos-kozepiskolas-diakvallalkozo-vetelkedore

Megjelenés Magyarország Kormányának Facebook oldalán:
https://www.facebook.com/kormanyzat

További cikkek az Országos Diákvállalkozó Vetélkedőről:

https://www.feol.hu/orszag-vilag/diakvallalkozokat-hivnak-vetelkedni-2151633/

http://hmn.hu/?news=127

http://rva.hu/?page=sajtomegjelenesek_fmh_inditsd_profin_vallalkozasodat_2017_11_30

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/kozigazgatasi-allamtitkar/hirek/november-vegeig-lehet-jelentkezni-az-orszagos-kozepiskolas-diakvallalkozo-vetelkedore

http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/dcaffe51e63fac0dc12581c800679e13?OpenDocument

http://www.kka.hu/_pafi/Palyazat.nsf/1e4c55075207f1ddc12574ec0055cfeb/dcaffe51e63fac0dc12581c800679e13?OpenDocument

http://palyavalasztasbaranya.hu/hirek/orszagos_diakvallalkozoi_verseny

http://www.vallalkozoi-kozpont.hu/hireink/orszagos-kozepiskolas-diakvallalkozo-vetelkedo-2017-18-478.html

http://hirposta.hu/cikk/5137389/Diakvallalkozo/

http://hirek.animare.hu/november_vegeig_lehet_jelentkezni_az_orszagos_kozepiskolas_diakvallalkozo_vetelkedore__5195243.html

http://www.csalad.hu/2017/11/24/meg-nehany-napig-varjak-a-jelentkezoket-az-orszagos-kozepiskolas-diakvallalkozo-vetelkedore

http://hungary.shafaqna.com/HU/HU/3081339

http://velemenyezd.hu/velemenyezd.tvn?cid=jhPm&hir=November%20v%E9g%E9ig%20lehet%20jelentkezni%20az%20orsz%E1gos%20k%F6z%E9piskol%E1s%20di%E1kv%E1llalkoz%F3%20vet%E9lked%F5re

November végéig lehet jelentkezni az országos középiskolás diákvállalkozó vetélkedőre

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

Országos középiskolás “Diákvállalkozó” vetélkedő

Országos középiskolás „diákvállalkozó” vetélkedő

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

http://forrasfigyelo.hu/palyazat/diakvallalkozo/50020.html

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

November végéig lehet jelentkezni az országos középiskolás diákvállalkozó vetélkedőre

http://hmn.hu/?news=128

http://rva.hu/?news=128

Megjelenés az M1 Híradóban (21:35-től):
https://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1200-2017-12-15-i-adas/

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2017/12/15/hatalmas-az-erdeklodes-az-orszagos-diakvallalkozo-vetelkedore/

http://profitline.hu/Hatalmas-az-erdeklodes-az-Orszagos-Kozepiskolas-Diakvallalkozo-Vetelkedore-372639

http://www.eco.hu/hir/kulso/hatalmas-az-erdeklodes-az-orszagos-kozepiskolas-diakvallalkozo-vetelkedore/

http://hirposta.hu/cikk/5150716/Hatalmas_az_erdeklodes_az_orszagos_diakvallalkozo_vetelkedore/

https://hirekonline.hu/hatalmas-az-erdeklodes-az-orszagos-diakvallalkozo-vetelkedore

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Mi_tortenik_ma_Pecsett_-_december_15_/208578

Hatalmas az érdeklődés az országos diákvállalkozó vetélkedőre

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt